Majd egyszer kitalálok egy okos összegzést. Bár a halogatás soha nem visz előre... A lényeg, hogy lesz itt minden, ami az eszemet, a szívemet vagy a klitoriszomat nyomja éppen, események, gondolatok, sztorik, tök szórakoztatóak meg minden...
Soha nem hittem volna, hogy valaha blogolásra adom a fejem, mert nem vagyok egy közlésviszketeg valaki. (Vagy mégis?) Néha vannak dolgok, amiktől nem árt megszabadulni.
A fiúk újra itt jártak, hogy dobjanak pár hasábot a Magyarországon élő Mode-fanokban lángoló lelkesedésre. Na meg azért, hogy másnap elégedetten simítsam végig a Enjoy the silence BONG 18-as rózsámat: nem hiába varrattam őket a csuklómra, az már csak a bőrrel együtt jön le onnan.
Hátulról sokan panaszkodtak, hogy pocsék volt a hangosítás, volt aki szerint halk volt, más szerint a lábdob elnyomott mindent… Nálunk teljesen harmonikusan szólt az egész, sőt: a Never let me down again és a Personal Jesus VÉGRE úgy szólt, ahogy mindig is szerettem volna hallani élőben, úgyhogy a DM-et kevésbé ismerők is elégedettek lehettek. (Nekem még a Come back volt az a pillanat, amikor az extázis jött. Amúgy is nagyon megszerettem, és élőben hallani, hát, majdnem meg is könnyeztem, de erről pszt.) A koncert után szétszéledő tömeg sajnos érezni engedte a valódi hőmérsékletet, meg azt, hogy csöcsre eláztam, na az nem volt kellemes. Meg az sem, hogy a Hungária körút, főleg a Lágymányosi irányába használhatatlan volt kb 1 órán át, troli aligha jött a Stefánián, ha jött, akkor meg nem haladt, vizes bugyiban pedig nagyon pocsék érzés gyalogolni.
A Žagar viszont meglepően jó volt. Pedig egy viszonylag lassabb zene, azt hittem, majd lefogja a hangulatot, pont a DM előtt. De nem, sőt: kellően sötét tónusokban nyomulnak ők is, nagyon hangulatos, profi muzsika. Ők már legalább HANGOSÍTVA voltak. Zságer Bali, mint valami ifjú Jean Michel Jarre, a mini hangstúdiójában. Ügyesek voltak, minden elismerésem.
És most képek! (Ennyit a dióhéjban fogalmazásról :P)
Itt még minden előtt: Csaba, Lucy meg én, ott középen összekapaszkodva.
.jpg)
Motor. Nehéz meló volt az övék. (Zságerékről sajnos nem lett jó kép)
Ez pedig itt már a Walking in my shoes. Egyik kedvenc hátterem!
A madárszem a gömbön folyamatosan pásztázott minket.
Háttal táncolás a Precious alatt.
Martin harmadmagával énekli a Jezebelt. Wunderschön!
.jpg)
Dave együtt ázott velünk... emitt meg Anton Corbijn munka közben! :))
Azért nehogy ne csináljunk már egy közöset is,
ha már így odaállt mellénk fotózni! WEHHE, ez is megvolna :))
Waiting for the night. Nincs mit hozzátennem. ROARRR.
Egy lány a várnál, fotózás közben izomból a lábamra tapos, "I'm sorry" - mondja, én meg "no problem" és felocsúdok: "ez fasza volt". Leány döbbentem rámnéz, és válaszol (magyarul): "ez tényleg". Széles egymásra vigyorgás, arcpirító helyzet. Románok voltak. A lány még fiúját átölelve megjegyezte, célzatosan rámnézve: "hát igen, az ember nem árt ha vigyáz azzal, mit beszél, magyarok bárhol lehetnek." Talán valami rosszat mondtam?
15 perc alatt átért a komp a dán oldalra.
És ez meg ott már Hamlet vára.
A vár alatt horgászók...
Emitt meg egy para halfej. Ő csak úgy simán partra vetődött.
JELLYFISHING, JELLYFISHING! Patrick, hozd a hálót!
Amúgy a fehér (átlátszó) nem csíp, csak a narancssárga, mint megtudtuk.
(Kár, hogy nem volt vízálló kamerám)
Kedves, fotogén svéd kisfiú kifújta az orrát. Na jó nem, csak medúzát fogott.
Még kicsit henyéltünk a köveken és "fenséges nyugalommal" figyeltük a svéd partot.
Egy - nahát - vintage fagyizó is utunkba akadt, ahol még Cary Grant is nyalt...
...meg akkor már mi is. Aztán ezzel a jópofa kis komppal visszamentünk Svédországba.
A passportunkra senki sem volt kíváncsi. Sea you on board!
Ilyen volt az a (kurvadrága) fagyi.
Házi tejszínhab, gombócok szigorúan régi vödrökből merve,
a tetejébe nekem meg belepasszíroztak egy négercsókot. Mekkora ötlet!
Épp az arab fiúk istenkirály pizzájával tömtük a fejünket a parton, amikor
ezt a giga luxushajót spottoltunk.
(A mögötte fénylő kis hajócska a legnagyobb kamionszállító komp,
szóval tényleg giant volt)
Aztán elhúzott Dániát megkerülve, Chris szerint Angliába...
... itthagyva nekünk búcsúzóul a legtökéletesebb, szélcsendes (!) naplementét,
amin az idill (na meg a fotó!) kedvéért még egy sirály is keresztülrepült.
Lehet ilyen helyet könnyű szívvel otthagyni?
Azért a képen látható jófajta rákok
a reptéren valamelyest kompenzálták a bánatot.:P ...
...aztán olyan hirtelen a Dunakanyar fölé értünk, hogy észre sem vettük.
.jpg)
Oldies vinyl, óriásfagyi, 0,33-as üveges Coke (nálunk miért nincs??), Electrolux porszívó formájú süti. Pin-up képek, Bettie Page-invázió!
Vintage mindenhol: Rolls Royce-ot spottoltunk!
Az Olympia stadion egy részlete (semmilyen szögből nem fért egy fotóra az egész!)
Bölcsi. Hogy a cégéren az mi a szent szar, fogalmam sincs, de állati vicces!
A Mária templom. Ha nincs nálad apró a misén, kártyát is elfogadnak. :D
Ja, és a bejárati ajtó fotocellás. LOL.
Ez a maci csak úgy ott volt út közben. WTF? hihi
Egyszer lesz itt egy lakásom, a kurva életbe is.
Nem is! Inkább itt veszek lakást! Meg talán egy hajót.
Kutya hűsölt a szökőkútban, aztán meglátogatott minket.
Emitt meg egy malom melletti /alatti kis étteremből fotóztam.
Svédasztal. Kábé ennyit fűztem hozzá: aztakurva.
.jpg)
Képeslap: a Kärnan tornya.
Mellette nyúl a parton. Van belőlük egy raklap, a temetőről nem is beszélve,
ahol - főleg reggel és este - vagy ötvenen (!!!) jönnek elő.
Beware of the Cemetery Bunnies!
A város fentről. Hát nem gyönyörű?
.jpg)
És végre a színes-szagos part. Lucy a vízben.
Aztán meg én lábfürdőzöm. Jéghideg!!!
Ha majd ez az élet véget ér, HBG tengerpartján fogok hintázni, foreva.
Hihetetlen érzés.
A Nattklubb 57, azaz a Tivoli kívülről.
Aznap nem jártunk benn, jobb dolgunk volt...
... mégpedig a fekete víz és a fülbezene kombinációját élvezni.
(Erről most a Keane The Iron Sea című dala jut eszembe...)
Hajnalhasadtával még jártunk egyet az ékszerdobozban.
(2. kép: a Városháza)
És újra otthagytam egy darabot magamból, most valamivel nagyobbat - erre nem számítottam. Még néhány alkalom, és végleg ottragadok.
Képek következnek, napok szerint részekre bontva; összesen háromra. Válaszok a kérdésre: miért ragaszkodom Helsingborghoz. Itt egy kis megemlékezés a litera.hu-s blogomból:
"Eszembe jutott Svédország, de legyek már őszinte: Svédország mikor nem jut eszembe? Egy egész könyvet hoztunk össze róla, azóta született Helsingborgról egy dalszövegem, szóval megírtam, megénekeltem, lefotóztam, és talán egyszer megfestem vagy megfilmesítem majd, ha már tényleg nem bírok magammal."
Tehát ELSŐ NAP, azaz péntek. Találkozás-ölelkezés, gyors emlékeztető séta, haverkodás, kikötőcsekkolás, tengerillat-sokk, szolid iszogatós parti.
Szokásos felhőtakaró alól bukkant elő a svéd part... Sóhaj!
Lund városán átutazva lencsevégre kaptam ezt a tiptop kis templomot.
Aztán némi vonatozás után, finally befutottunk HBG központi állomására.
Egy kis városnézés, gyors kikötőszemle.
Gustav szobra még mindig jól nyomja!
My boys! Balról: Pierre, Kristofer (??), Laci elvtárs, és Fredrik, aki amúgy Christian. :)
Ó, egy sajtbolt... *nyálat csorgat
Partifotó-nyitány: az ITALLAP, egy Depeche Mode-Playing the angel tollemberkével.
Igen szimpatikus hely: a PL13. Depeche Mode, Yazoo, Placebo
a falakon; az MGMT, a VNV Nation és a Muse stílusvilága
békében megfér egymással. Ezt nevezem.
Kicsiny csapatunk a Nattklubb 57-ben, azaz a Tivoli vinylbárjában:
Laci bácsi, Fredrik aki Chris, meg hát jómagam.
Csepke, we missed you! :(
És ugyanazok a képek lógnak a falon, mint két éve. Beszarás!
A Vinyl Bar táncparkettje a hajnal közeledtével megfogyatkozott.
Hát nem hangulatos a hely?
Bár-csendélet. Imádtam azt a bazinagy pin-up matricát a konyhaajtón!
(Persze az is Peter Berggrenünk keze munkáját dicséri...)
.jpg)
Ezt muszáj vagyok iderakni a végére, mert többször röhögtem magam
rajta könnyesre. Laci, az élő torzó, aki épp a YMCA-t próbálja nyomni
levágott végtagokkal. Még spriccel a vér a karjából... Bocs!
Örömmel tudatom, hogy végre elkészült a kicsiny videónk a www.corbijnbudapest.hu-s pályázatra.
(A feladvány az volt, hogy gondold újra az Enjoy the silence című Depeche Mode (L) dal képi világát, bármilyen technikával, akár kamerás mobillal. :P)
Nemhogy elkészült, de végre, hosszas várakozás (na jó, 3 nap) után ki is rakták gond nélkül az oldalra. Tehát megtekinthető a contest hivatalos weboldalán, Enjoy the silence - On the roof címmel.
Szavazni is lehet ám, de csak regisztráltaknak ( a regisztrálás mindössze másfél perc macera, úgyhogy hajrá! :P).
Lehet nézegetni.
Hola!
Először természetesen Irsait kóstoltunk.
Én meg Eszter melleit fotóztam, volt rajtuk mit.
Lucy és a függőhíd.
Eszter árnyéka éppen áldást kap. Ő meg ül és vigyorog.
Ember, te vagy köztünk a legokosabb. Vagy mégsem?!
Jézus képben van ám.
...és a macifüles hős feltűnik a dombtetőn.
Árpi a kápolnával.
.jpg)
Nesze neked. Lábfürdő...
...majd fürcsi után.
Szép lassan ránkesteledett.
Az este legkellemesebb része. Csak a másnap ne jött volna.
/Szalonnamérgezés. NEM, nem a bortól!/
.jpg)
Cseresznyevirág. Lovely. Jobbra meg a fiúk söröznek, és egy kutya figyeli,
ahogy a fűben hentergek.
Hülye hippi kutával, aztán már két hülye pozőr hippi.
Szép, szép, láttuk már ilyen ködösnek.
De ez a jobboldali Napnyugta... már-már ijesztő volt.
Kicsit közelebbről (sajnos minőségben már nem a legjobb).
Klassz trükkfelvétel.
2007 októberében nagy összeget, névlegesen 120 ezer forintot adtam kölcsön egy "barátnak", mert akkor nekem volt, és megtehettem. Úgy gondoltam, hogy ha 2 hónapig úgymond letétbe helyezem valahol, BIZTOS HELYEN, akkor legalább nem költöm el, elvégre több hónapra félretett pénzről van szó. A 2 hónapos kölcsönből aztán hipp-hopp fél év lett. Jó - mondta Emese, nyelve egy nagyot, és havonta egyszer, majd kétszer rákérdezett az "úriembernél", hogy ugyan meddig óhajt még tartozni. Elhiszem, szar lehet, hogy valakinek nincs pénze, sajnos mostanában egyre inkább adódnak errefelé ilyen szituációk, a válság mindenhova begyűzik. Ennek ellenére a fiatalember partik rendszeres látogatója, mindig akad sör a kezében, és valahogy csak bejut bizonyos nagyobb koncertekre is, a fene megette. (Oké, biztos bevitték, VIP lista, satöbbi, még ezt is elhiszem.)
2008 év végéig mindössze 90 ezer forintot tudtam belőle kicsikarni. A maradék 30 már igazán nem egy nagy wasistdas, legalább is a teljes összeghez képest, de oké, befogtam a szám, mert azért csak visszaadott egy nagy hányadot. Aztán hónapokig megint semmi. Később ígéretet kaptam rá, hogy ha áprilisig be tudom fogni a pofámat (ekkor már hangsúlyozom, nagyon, de nagyon ingerült és elkeseredett voltam, le voltam égve, sokszor és intenzíven kértem, mert a szar dőlt nálam is ezerrel), akkor kapok rá 30 ezer kamatot. ÉN MARHA, azt mondtam, hogy jó. Akkorra már a 30 úgysem lesz elég, kelleni fog a 60 mert egy fitying félretett lóvém sem lesz - gondoltam.
Április elérkezett. Még egy pontos dátumot is kaptam, hogy mikor kapom a pénzt, kamatostul. Mosolyogva tettük le a telefont. Aznap kaptam tőle egy sms-t, hogy nem fog menni, bocs, várjunk hóvégéig. Haha, ezt már ismertem jól, másfél éve játszuk. A pumpa elindult felfelé.
Hóvégén jött az üzenet, amit terjedelme miatt már nem olvastam végig, csak ezek ütötték meg a szemem: május 15, köszönöm a megértést. OLYAN NINCS, ELFOGYOTT. Olyan szinten kicsapódott a biztosíték, hogy dühömben zaklatni kezdtem a lehetséges módokon: telefon, myspace, iwiw, ld50, napi 10-15 üzenet, hátha megunja, és talán végre kér kölcsön mástól, tartozzon másnak, ne nekem. Hátha az is lesz olyan marha, és hagyja a pénzét másfél évig veszni.
A srác valóban elunta a dolgot, de ahelyett, hogy törlesztett volna, ezt a roppant kedves üzenetet hagyta nekem:
"felesleges ez a hajcihő itt az iwiwen, ettől nem lesz meg a pénzed - sőt, semmi ehhez hasonlótól. Csak attól, ha én is megkapom az enyémet, ha nekem is minden rendben megy. Ne őrülj meg...
Egyébként másfél éve nem 60 rugóval tartozom, s a 30 ezres kamatom miatt szerintem még belefér ez a plusz két hét...
Ám ne értsd félre: sosem akartam visszaélni semmivel! Itt lezártam. Leveleidet nem nyitom meg, telefonod nem veszem fel, smst törlöm. Ennek egyszerü oka van: az ilyen gyermeteg zaklatások, mint amit most itt az iwiwen teszel...
Ettől nem jönnek rendbe a dolgok."
Hát persze kicsim, belefér a két hét, pláne hogy a 30 ezres kamatot tavaly ígérted, ha kibírom áprilisig. Honey, ez aztán fair a javából!!! De legalább valami újféle kifakadás volt ez a részéről, már kurvára untam a régit. Felajánlottam, hogy akkor adja végre a 30 ezret és felejtsük el egymást, akkor előjött a régi maszlag.
Bőr a képemen? Mintha szándékosan tettem volna így - mintha meg akartam volna lógni... Leveleimben elég egyértelműen fogalmaztam: van amikor nem te irányítod a dolgokat, legfeljebb csak azt hiszed. Nos, én is így voltam ezzel sokáig, s ezért nem jött össze semmi, s ezért voltak az elmúlt 3 évben sorozatos drámák az életemben. Bocsánatot kértem, türelmedet kértem, ami nyilván kellemetlen, s gáznak tűnik, de minden okkal történik. Ne ítélkezz - semmit sem tudsz a mindennapjaimról! S mivel csak 15.-e körül lesz pénzem, s addig kajára se telik, így 30 ezret sem tudok most adni. De már írtam.
Ezt is nagyon kedves üzenetnek tartom, és nem is értem magam, mert tavaly pl. még tökre meghatódtam, megsajnáltam stb. De tényleg! Most egyáltalán nem érzek semmit. Kurvára semmit. És gyanítom, hogy nem csak nekem tartozik, de hogy ilyen régóta csak engem etet, az biztos. Mert vagyok még mindig olyan (hülye) ember, hogy elhiszem, akármennyire is kell vissza az a pénzösszeg. Viszont másfél év, az másfél év.
Van egy kis csoportja a srácnak, egyelőre nem írom le milyen csoport, mert könnyű lenne beazonosítani. Egy művészeti társulás, pont. Az is megfordult a fejemben, hogy oda írok. A következő lépés az iwiw üzenőfal, és az ld50 fórum lenne. De azt már csak végső elkeseredésben. Most még csak így, név nélkül, ide, hogy aki elolvassa ezt, okuljon, és gondolja meg kétszer is, mielőtt segít valakin: fog-e az a valaki segíteni viszont, amikor te kerülsz szorult helyzetbe?
Az ilyen esetek szülik meg a gerinctelenséget, és azt az érzést, hogy többé soha nem akarsz adni senkinek, mert rájössz, hogy neked sem adnának. És a legszarabb az, hogy magamat utálom emiatt, még így is.
(Hah, rég szerettem volna egy olyan postot, ahol a vér szó ilyen gyors egymásutánban szerepel, és valahol ott van a zombi is...)
E történésnek ironikus oldala az, hogy kábé annyit látszódom majd, amennyi a film címe, sőt, úgy vélem annak negyedét, a jelenet felvétele pedig 20 percet vett igénybe. Ezért megérte délelőtt 10-től hajnal 2-ig full makeupban, művéres pillákkal, hát nélküli köldökig dekoltált ruciban dekkolni a Csepel művek egyik fűtés nélküli épületében, mikor odakinn hófúvás van. Jó érzés volt, főleg a hátam és a derekam volt elégedett napokkal az eset után, amit a szervezetem azzal nyugtázott, hogy két napig pengéket pisiltem.
Mindennek tetejébe kaptam egy jókora oltást is az arcomba, méghozzá a rendező bácsitól, aki előző együttműködésünk óta (Bugz) - bátran kijelenthetem - máris magára szedett némi allűrt, még így, a filmegyetem előtt. A következő történt:
-Hogy vagy Emke? - hangzott a kérdés hajnali kettőhöz közelítve, amikor már úgy gondoltam, hogy ebben a pár rongyban, hófúvás ide vagy oda, de hazamegyek, ha kell, GYALOG. Lázasnak éreztem magam, és a szempillámra száradt művér csomókban potyogott a szememre, a szám körül elhelyezett szilikonsebektől nem ettem egy jóízűt egész nap.
-Szarul Tamás - így a válasz.
-Miért, mi van?! - Tamás hangjában némi ijedtséget véltem felfedezni, hogy ismét valami problémával áll szemben. Hozzáteszem, az egész nap egy nagy büdös probléma volt, ahogy elnéztem, magamtól függetlenül.
-Hát, asszem lázas vagyok.
-Akkor légyszíves menj haza, Emke.
-Semmi gond, kibírom.
-Nem, légyszíves menj haza, nekem itt ne legyenek beteg emberek.
-Tamás. Ha annyira akarnék, akkor sem tudnék hazamenni. Csepel közepén vagyunk, éjszaka van. Kocsi nincs, a taxit ne is említsem, a 13. kerbe kellene mennem.
-Pedig Emke, mindünk közül te vagy, aki ezt igazán megengedhetné magának anyagilag!
Mondta mosolyogva az egész stáb előtt. Egyedül a két színész nem beszélt magyarul, előttük legalább nem kellett elsüllyednem. Gondolom azt, hogy televagyok lével, abból gondolta, amit múltkor említettem: "Titkárnő vagyok. Nem fizetnek túl, de ebben a válságos időszakban nem panaszkodom, amíg van állásom, és a számláimat ki tudom fizetni." Ez, akárhogy nézem, természetesen NEM jelenti azt, hogy 6-7000 forintért hazajövök egy olyan forgatásról, amire amúgy is pusziból mentem ki, semmi gázsi, csak egy kiadós felfázás utána. És különben is: pofám leszakad a nyilvános személyeskedéstől, kinek mi köze hozzá, hogy szarul vagy jól keresek.
Két pozitívum azonban felhozható a forgatás javára: adtak enni-inni, szendvicset és meleg kaját is, volt sok Red Bull meg tea, azon kívül jó volt a zombitársaság.
Persze a stáb bizonyos tagjai megkezdték a csúnyán nézést, mert Tamásnak köszönhetően úgy vélték, hogy egy gazdag, hisztis úrikurvával van dolguk.
Köszönöm Tamás, élmény volt!
És most képek. Egy kicsit a helyszínről, egy kicsit a forgatásról.
Hangulatos szobák és sarkok hada fogadott. Kicsit Silent Hill. Imádtam!
Lépcsők. Az első Laura Palmerék házából személyesen,
a második Silent Hillből:
pont sikerült lekapnom, ahogy kúszik fel a Sötétség.
Autó-holttestek. A másik meg csak egy impozáns aluljáró, a forgatásra menet.
Paraszoba. A Rendre azért vigyázz!
Egérút az óriásrobotok között.
Zombijézus a sminkben.
Én meg gyermekemmel és keresztanyjával (aki egyben a stylistunk.)
Így folyt a szememből a vér. Jobbra a japán színészt pofásítják éppen.
A bukott angyal. És így készültek a szilikonsebek...
...melyek eredménye önmagáért beszél.
Végül egy csoportkép az öltözőben.
-Meg, de infót még nem tudok, hétfőn tudjuk meg, ki az, aki átjutott az első rostán.
-Jövőre Képzős hallgató leszel.
-Úgy legyen. És veled mi van?
-Igazából semmi különös. Talán annyi, hogy láttam Zsoltot a melóhelyem előtt pár napja. Pont két éve annak, hogy szakítottunk… Fura volt. Egyébként csak fáradt vagyok. Meg másnapos.
-Az látszik - Gigi vigyorgott.
-Hát Mara, akkor köszönöm a képet, és további szép napot, meg ilyesmi.
Mara intett, és megvárta, amíg Gigi és Barna összefonódott alakja pár lépést távolodik a vakító napsütésben. Elindult a ház felé. Hirtelen eszébe jutott, hogy valami nagyon fontosat elfelejtett közölni az „És veled mi van?” kérdésre. Egy olyan dolgot, amit Giginek okvetlenül tudnia kell.
-Gigi! – kiabált vissza úgy harminc méterről. A páros megállt.
-Amúgy egy hónap múlva utazom Helsingborgba – Gigi Barnára nézett majd pár lépést tett előre.
-Nem értem…
-Egy hónap múlva utazom Helsingborgba!
-Persze?!
-Majd még beszélünk – és Mara az orra alatt somolyogva továbbindult.
